Translation:Storyline Final/hu

Forgatókönyv

"Bevezetés"

[intro_sentence1] 2084. A Földre, amely sosem volt egy nyugodt hely, a viszonylagos béke ideje köszöntött. A 21. század véres kezdete messze volt már; távoli, bár még élő emlék volt a Föld népének nagy része számára. A Második Hidegháború is csak egy sötét árnyék volt a múltból, mint a késő huszadik század gyermekei szemében a két világháború.

[intro_sentence2] A konfliktusok egyre ritkábbak lettek, ahogy az új technológia és az egészségügy modern megoldásai a harmadik világban is elérhetőkké váltak. A terrorizmus lángjai is ellobbantak a Második Hidegháború tüzében. A hidegháború borzalma és embertelensége még friss volt az emberek emlékezetében, a régi Egyesült Államoktól a tönkretett Indiáig. Az osztályharcok a politikai küzdőtérre szorultak vissza, ahogy minden ország képviselethez jutott az ENSZ-ben, és a globális életszínvonal lassan növekedett a Föld legelmaradottabb részein is. A világ országai stabilizálódtak az újjászervezett ENSZ segítségével, amely sikeresen tartotta fenn a rendet a világban. Kisebb nemzetek szétszóródott csoportjai, megriadva a Kína és az Európai Unió körül megszilárduló hatalmi tömböktől, erős politikai szövetségekbe szerveződtek - és olyan szomszédok között találták magukat, amelyek egyikével szemben sem kockáztathattak meg egy kétes kimenetelű háborút. Az emberiség történelmében először béke és rend uralta a Föld több mint háromnegyedét.

[intro_sentence3] A legtöbb ember számára úgy tűnt, a dolgok a lehető legnagyobb rendben mennek.

[intro_sentence4] Az első támadás Bombayt érte, 2084. március 3-án. Hat kis UFO tűnt fel az égen a semmiből, a Bombayt védelmező radarrendszerek számára észrevétlenül, és leszálltak a Föld legnépesebb városában. Az idegenek nem figyelmeztettek, nem magyarázkodtak. Húszezer ártatlan civilt és három elit zászlóaljat mészároltak le húsz rettenetes óra alatt, mielőtt a Nemzetközösség katonáinak sikerült megállítaniuk az előrenyomulást; aztán amilyen hirtelen érkeztek, eltűntek a hajóikban és távoztak, csak Bombay porig rombolt utcáit hagyva maguk után bizonyítékul.

[intro_sentence5] Az ENSZ vésztanácsa képtelen volt megoldást találni a helyzetre. A következő betörés Bonnt, Johannesburgot és Bangkokot érte, még gyorsabban, még pusztítóbban, még kegyetlenebbül. Néhány állam megpróbálkozott a diplomáciával, ezer különböző nyelven küldve üzenetet a földet dúló idegeneknek. Válasz nem érkezett. Órákon belül mindhárom városból eltűnt az emberi élet. A támadásnak már vége volt, mire a hadseregek megkapták az engedélyt a visszavágásra. Az idegenek semmit sem hagytak maguk után, csak betont és vért. Az UFO-k nyom nélkül eltűntek - és senkiben sem maradt kétség afelől, hogy vissza fognak-e térni.

[intro_sentence6] Nyolcvanhét órával a Bombayt érő támadás után a Föld deklarálta a háborút. A földi országok haderői két hétig minden erejüket latba vetve próbálták megállítani az idegen támadókat, viszonylag kevés - ám annál értékesebb - sikerrel.

[intro_sentence7] Az ENSZ számára egyetlen lehetőség maradt hátra. A régi - több mint százéves - felszerelést leporolva újjászervezték az USA régen megszüntetett földönkívüli-ellenes ügynökségét, a PHALANX-ot, ezúttal ENSZ-zászló alatt. Feladatául az idegen fenyegetés elhárítását, az emberi faj túlélésének bármi áron való biztosítását tűzték ki.

[intro_sentence8] A PHALANX-ot a Föld nyolc politikai ereje támogatja, katonáikat azok elitcsapataiból válogatják. A legjobbak legjobbjait. A PHALANX a bolygó első és egyetlen védvonala - nem veszíthet, mert az emberiségnek nincsen több esélye.

(További fordítások itt: intro)

Ufopédia bejegyzések

"Politikai helyzet az invázió előtt"

2084-ben a Föld jobb állapotban van, mint bármikor az utóbbi egy évszázadban. A történelemben talán először a béke és a kooperáció az általános az ellenségeskedés helyett. Az események ilyen módon való alakulása azonban csak a 21. század kegyetlen történelmének ismeretében érthető meg.

A 21. század első évtizedében a Közép-Kelet okozta a világ országai számára a legnagyobb aggodalmat. A feszültség csak növekedett, amikor Irán, Szíria, Jordánia és Afganisztán a Közép-Keleti Szövetségben, az iszlám világot összefogó politikai erőben egyesült. Kevéssel ezután az iraki demokratikus választások nyomán az USA elvesztette az irányítást az ország felett, és Irak kicsivel később csatlakozott a Közép-Keleti Szövetséghez Pakisztánnal és Libanonnal együtt. Izrael, mintegy pánikban, csatlakozott a növekvő Európai Unióhoz, ezáltal kénytelen volt eltűrni az egyre szigorúbb uniós szabályozásokat az emberi jogokkal és a hadviseléssel kapcsolatban. Katonai jelenléte a régióban ennek következtében az évek folyamán egyre csökkent.

2009 és 2010 fordulóján azonban a világ figyelme elterelődött a Közép-Keletről, ahogy Kína egyre arcátlanabb politikai törekvései kezdték uralni a közbeszédet. Kína egyre inkább eltávolodott szomszédaitól az utóbbi években, és 2010 decemberében, évtizedek nyers szavai és fenyegető ígéretei után katonai invázióval elfoglalta Tajvant. Az ENSZ kiadott néhány kemény szavú figyelmeztetést, amiket Kína figyelmen kívül hagyott; a nemzetközi közösség vitatkozott egy sort a problémán, aztán nem tett semmit.

A Második Hidegháború az Egyesült Államok és Kína között akkor kezdődött el, amikor Kína 2012-ben annektálta Észak- és Dél-Koreát, miután titkosügynököknek sikerült kiiktatniuk az Észak-Koreai nukleáris arzenált egy háromnapos invázió idejére. A jól képzett, jól felszerelt Néphadsereg létszáma messze felülmúlta a koreai egységekét; elfoglalták mindkét országot, még mielőtt a koreaiak tengerentúli segítséget kaphattak volna. A lépés csak fokozta az ENSZ haragját, és évtizedekig tartó elhidegülést hozott a kínai-orosz kapcsolatokban is.

A tetőfokára hágott nemzetközi feszültség folyamatos maradt az elkövetkező évtizedekben, az újonnan Kínához csatolt területeken folyamatosan napirenden voltak a lázadások, de valójában sem Kína, sem az Egyesült Államok nem állt készen arra, hogy felvállaljon egy nukleáris háborút.

A háború technikai értelemben 2031-ben ért véget, amikor az Egyesült Államok gazdasága összeomlott, nem bírva tovább fedezni az elképesztő méretű katonai kiadásokat, és akkora deficitet termelt, amely meghaladta az ország éves bruttó nemzeti össztermékét. A hidegháború alatt egyre szabadelvűbbé váló Kína úgy vette magára a világ vezetőjének szerepét, hogy valójában fogalma sem volt, mit kell azzal kezdeni. Vezetői talán megrészegültek a hatalomtól, egy kicsit túl éhesek, túl büszkék voltak; a hadsereget használva fel céljaik eléréséhez, megpróbáltak visszatérni a huszadik század brutális sztálinista elnyomó rendszeréhez. A lakosság azonban ezt már nem tűrte el.

Az elkövetkező polgárháború borzalmasabb volt, mint a Földön addig bármi. Katonatisztek gyakran nevezték Vietnam és az Első Világháború keverékének. Teljes populációkat bombáztak porrá, hadifoglyok tömegeit végezték ki, és 2034. június 7-én taktikai nukleáris támadást hajtottak végre Sanghajban, Szöulban és Új-Delhiben: a kormánypártiak hat 50 kilotonnás bombát dobtak ezekre a keményen védelmezett lázadó városokra, elpusztítva a felkelőket és a civileket is, akikért azok küzdöttek.

A kormánypárti hadsereg a következő napokban tömeges dezertálási hullám kezdődött; végül is ez volt az az esemény, amely a kormány vesztét okozta. Több mint hatmillió ember halt meg, mire a kormánypárti erők foggal-körömmel küzdő, a felperzselt föld taktikáját alkalmazó maradékát 2036. augusztus 15-én az Indiai-óceánba szorították. Ez a nap számít hivatalosan a Hidegháború utolsó napjának.

"A háború után"

Ázsiai Köztársaság

A hidegháború végét követő években a kommunizmus előtt használt nevét felvevő, átalakuló Kínai Köztársaság lassan lemondott az elfoglalt területek feletti uralmáról, beleértve azokat is, amelyeket évszázadok óta hatalmában tartott, és választást kínált nekik a függetlenség és az újjáalakuló köztársaságban egyenlő jogú és megbecsült tagként való részvétel között. A polgárháború során a felkelők oldalán harcoló Tajvan csatlakozott először az új Köztársasághoz; az anyaországgal való nézeteltérései lassan rendeződtek a kommunista kormány bukása után. Tajvan hamarosan lényeges elemmé vált az új központi kormányzatban, és az elfogott kommunista vezetők közül számtalant küldött a Hágai Nemzetközi Bíróság elé. A szintén felkelő Észak-Korea is a Köztársaságban való megmaradást választotta, látva a nagyobb gazdasági növekedés és a diktatúrától való megszabadulás lehetőségét. És nem is kellett csalódnia. A kínai gazdaság újjáéledésének folyamatát csodának titulálták a kortárs történészek. Az első nanotechnológiai áttörések, amelyek kínai tudósok eredményei voltak, jövedelmező orvosi-ipari szerződéseket eredményeztek a világ minden részével. A régi gyűlölet és bizalmatlanság ellenére lassan a többi kelet-ázsiai ország is csatlakozott a Köztársasághoz, amely hamarosan az Ázsiai Köztársaság nevet vette fel új tagjai tiszteletére. Végül Japán is belépett, hogy támogassa lankadó gazdaságát és segítsen népességcsökkenési problémáin.

A polgárháború emlékeit még frissen őrző Köztársaság hű maradt céljaihoz. Évek alatt a reputációja növekedett a tagországokkal való jóhiszemű bánásmódnak köszönhetően, és hamarosan elfogadták mint az ázsiai emberek milliárdjainak közös képviselőjét.

Mára az Ázsiai Köztársaság gazdasága majdnem helyreállt a nanotechnológia és a holográfia kereskedelemben való megjelenésének köszönhetően. Erős és fejlett hadereje van, a többi országénál magasabb színvonalú kiképzéssel.

A Forradalmi Államok

Az Egyesült Államok és Kína egymást követő bukásával a szocialista gondolat a háború utáni években felváltva erősödött és gyengült Dél-Amerikában. Az USA gazdasági összeomlása segítette az eszme elterjedését, néhány országot messzire sodorva a kapitalizmus befolyásától; és minthogy a legtöbb országban a demokratikus berendezkedés váza már kialakult, a népuralom ideáját első ízben lehetett korrupció nélkül megvalósítani. Az új politikai hullám a demokrácia és a valódi szocialista eszme egyesítését ígérte. Aztán az egész világ elborzadva figyelte a közvetlen televíziós közvetítéseken Sanghaj lebombázását. Ez az esemény jócskán visszavetette az új eszme terjedését: bárki láthatta, mi lesz a forradalmi eszméből, ha a diktatúra és a totalitarianizmus irányába csúszik el.

Válaszul a veszélyes eszme térnyerésére, egyes diktatúrák vezetői megpróbálták még keményebb eszközökkel megszilárdítani a hatalmukat. Ez óriási ellenhatást váltott ki a nagyobb demokratikus országokban, különösen Kubában, Brazíliában és Argentínában. Dél-Amerika utolsó diktátorai hirtelen támogatók nélkül találták magukat. Egyik a másik után omlott össze a társadalmi és politikai nyomás alatt: választott képviselőkkel cserélték fel őket. Az eszme terjedése felgyorsult ahelyett, hogy megállt volna. Egyre inkább nőtt a nemzetközi kereskedelem, egyre közelebbi lett az integráció, és végül követték az európai példát a belső határok megnyitásával. Új országúthálózat segítette a gazdaság erősödését és a művelhető terület jobb kihasználását. Dél-Amerika természeti kincseit megcsapolták, és megkérték az árát minden egyes kapavágásnak.

Mára a tagországok közti egyesülés annyira szoros lett, hogy egyetlen egységként emlegetik őket: a Forradalmi Államok. Egy közös kormányzat képviseli a teljes kontinenst. A gazdasági erejüket egyedül a Nagy-Európai Unióé múlja felül. Haderejük kicsi, de a legmagasabb színvonalú felszereléssel rendelkezik. Kiképzésük átlagos.

Egyesült Amerika

Ahogy az amerikai gazdaság összeomlása elkezdődött a 2020-as évek vége felé, egyre több ember hagyta el otthonát, és vándorolt el Kanada és Mexikó zöld mezőire. A dollár értéke, emberek millióit elszegényítve, addig elképzelhetetlen mélységekbe süllyedt, végül a Valutaalap és a nemzetközi banki közösség rögzítette az árát. Az országban brutális reformfolyamatot indítottak, a katonai arzenál több mint felét fel kellett számolni vagy le kellett állítani. Hogy az ország képes legyen visszafizetni a tizenhat trillió dolláros adósságot, a kamatlábat befagyasztották, az export a műszaki és luxusjavak irányába tolódott el. A NASA újraszervezése után sikerült előállítani egy működőképes űrhajóprototípust, és ezzel az űr pénzforrássá vált az összeomlás utáni USA számára; Cape Canaveral ajánlotta a legolcsóbb űrkilövéseket a Földön, először a prototípussal, később újabb, fejlettebb űrhajókkal. Ez sokat segített az országnak, hogy megtalálja a válságból kifelé vezető utat.

Az észak-amerikai országok kooperációja a Kanadától és Mexikótól érkező pénzügyi segítséggel kezdődött. A két ország USA felé menő exportja vészesen lecsökkent, ezért segíteni akartak legfontosabb kereskedelmi partnerük stabilizálásában. A kivándorlók növekvő száma szintén elősegítette a szorosabb kötődések kialakulását. 2042-ben aztán, egy váratlan politikai fordulattal, egy amerikai kivándorlót, Esteban Villa-Lobos Garciát választották Mexikó miniszterelnökének.

A választás nagyon szoros csata volt: két újraszámlálás után, 2042. júliusában iktatták be az új elnököt. Személyes vonzereje és politikai ígéretei azonban végül mellé állították az ország lakosságának nagy részét, és ő ekkor indítványozta a Holnap Tervet. Ennek lényege Mexikó, Kanada és az USA egyesülése volt, Észak-Amerika régi erejének visszanyerése érdekében. Sok vita után, a népszavazásokon mindhárom országban a többség elfogadta a Holnap Tervet; 52% az USA-ban, 64% Kanadában, és 71% Mexikóban. Az egyesülés 2050-ben történt meg, Egyesült Amerikát a világ domináns politikai erői közé emelve. A virágzó űripar az új ország közös értéke lett, és minden nehézség ellenére Észak-Amerika stabilan haladt a talpraállás felé.

Mára az Egyesült Amerika adósságállománya tizenhat trillió dollárról kettőre csökkent, és az életszínvonal megközelíti az összeomlás előttit. Az Egyesült Amerikának van a világon a legfeljettebb űripara; a kereskedelmi űrkilövések nagyjából 70%-át a NASA hajtja végre. Az export mértéke óriási, minden más országba szállítanak; előrejelzések szerint három éven belül az ország fizetőképessége a régi lesz. Katonailag az Egyesült Amerika a leggyengébb az államszövetségek közül. Csak egy kis önkéntes hadserege van, kis katonai költségvetéssel, a Valutaalap utasítása szerint; ugyanakkor ez a sereg kiválóan képzett és gyorsreagálású, az ország bármely pontját két órán belül képes elérni.

Nagy-Európai Unió

Az Európai Unió lassan, de biztosan egyre távolabb és távolabb terjesztette határait az évtizedek során. Először kelet felé, amikor 2011-ben tagjelöltjévé fogadta Izraelt, majd mind Izrael, mind Törökország teljes jogú tag lett 2017-ben. Néhány atlanti sziget is csatlakozott ekkor, így a 2017-es az Unió legnagyobb bővítése lett a 21. században.

Izrael sokat vitát kiváltó felvétele után az EU szigorúbb törvényeket fogadott el az emberi jogokkal, a vallásszabadsággal és az állam és az egyház szétválasztásával kapcsolatban. Az EU volt az első nyugati nagyhatalom, amely hivatalosan elismerte a Közép-Keleti Szövetséget, és azzal - az Egyesült Államok tiltakozása ellenére - közeli kapcsolatokat kezdett kialakítani, hogy a kultúrák összeütközését és a terrorizmus veszélyét enyhítse. A kezdeményezés jobbára sikerrel is járt.

2028-ban - az USA-ból felé irányuló bevándorlási hullám által egyre erősebbé váló - Grönland hivatalosan deklarálta Dániától való függetlenségét. Nem volt háború; a dán kormány vonakodva elismerte a függetlenséget az európai országok nyomására. A következő hónapokban Grönland mint protektorátus akart csatlakozni az Európai Unióhoz, aztán elfogadta az Unió teljes jogú tagságra vonatkozó ajánlatát. Ez, és az USA-tól elszakadt néhány atlanti sziget, késztette a szervezetet arra, hogy a nevét Nagy-Európai Unióra változtassa.

A Második Hidegháború utáni években a NEU mindig a politikai élet előterében volt. Ez volt az egyetlen nyugati államszövetség, amely a Közép-Keleti Szövetséggel együttműködve nem szavazott bizalmat a régi ENSZ-nek, miután az képtelen volt cselekedni a kínai terjeszkedés és az azt követő polgárháború ügyében. A NEU nagyon támogatta a Szövetség erőfeszítéseit egy olyan új ENSZ megalapítására, amely korrekt képviseletet kínált volna a világ összes országa számára.

Mára a NEU a legerősebb gazdasági és politikai erő a Földön, ugyanakkor a bürokrácia nagy mértéke és a - nem mindig egyet akaró - tagok nagy száma miatt igen lassan mozdul a szervezet. Hadereje nagy és erős, de az integrációja gyenge, minden egyes hadsereg ragaszkodik a saját nyelvéhez és hagyományaihoz; a csapatok együttműködését nehéz elérni, ez hosszadalmas politikai tárgyalásokat igényel. A NEU biztosítja az ENSZ-csapatok nagy részét is, ezeket azonban eddig még csak békefenntartói feladatokra használták. A NEU hadseregeinek állapota kemény viták tárgya Brüsszelben, de döntés egyelőre nincs a láthatáron.

Közép-Keleti Szövetség

A Közép-Keleti Szövetség felemelkedése meglepetés volt mindenki számára, beleértve az érintett lakosságot is. Pusztán azért alapították, hogy gyengítsék a nyugati befolyást Keleten, s az alapító tagok - Irán, Szíria, Jordánia és Afganisztán - egyáltalán nem feltételezték, hogy egy évtizednél tovább fenn fog állni: úgy gondolták, ennyi idő elmúltával széttöredezik majd a benne egyesülő sok különbség miatt.

A Második Hidegháború mindent megváltoztatott. A Kínai Népköztársaság nem volt többé megbízható szövetséges a Nyugat ellen; egyre nagyobb fenyegetéssé vált, Nepálra, India darabjaira és talán még a nyugati határainál levő szuverén államokra is mind mohóbb pillantásokat vetett. Pakisztán, Tádzsikisztán és Kirgizisztán belépett a Szövetségbe, hogy megvédjék magukat az inváziótól, és nem egészen egy évvel később az arab szubkontinens is csatlakozott, hogy javítsák a Nyugattal az összeköttetéseiket. Még mielőtt bárki észrevette volna, erős politikai blokk kovácsolódott, amely csaknem az egész Közép-Keletet magába foglalta, és ez az állapot egyszerűen túl jó volt ahhoz, hogy hagyják összeomlani. A Szövetség, immár az Európai Unió által elismerve, harcra készen lépett a nemzetközi színpadra; ők birtokolták a Föld megmaradt olajkészletének nagy részét, és ezt a tényt ki is akarták használni.

A Szövetség gazdasági ereje úgy nőtt, ahogy a külső olajkészletek egyre csökkentek. A gyógyszeripari cégek lassan Keletre települtek, az egyetlen helyre, ahol az olaj könnyen elérhető és olcsó volt. Ez és a többi nyersolajat igénylő ágazat tette lehetővé Közép-Keletnek, hogy túlélje az orosz 'nukleáris forradalmat' és az azt követő kivándorlási hullámot. Terjeszkedését Egyiptommal, Üzbegisztánnal, Türkmenisztánnal és Afrika egyes Vörös-tenger menti részeivel folytatta. A vörös-tengeri régió pacifikálása gyorsan meg is történt, amikor a Szövetség bevonult a katonai erejével az új afrikai tagok megsegítésére.

Mára a konjunktúra a Közép-Keletet a dogmák felől a világi törvények és a nemi egyenlőség irányába fordította. A tagországokat még mindig egyének irányítják - szultánok, emírek, királyok, elnökök és tábornokok -, de hatalmukat a Szövetség többi tagja ellenőrzi, olyan uralkodók, akik nem óhajtják kollégáikat a korlátaik túllépésén kapni. A politikai véleményeltérést ugyan tolerálják az EU és a többi ország nyomására, de a legtöbb tagállamban még 2084-ben sincs működő demokratikus berendezkedés.

A Szövetség katonai ereje nagy, gyors és erős, a legkiválóbb és legjobban felszerelt erők egyike a világon, és megengedőbb szabályokat alkalmaz harci helyzetekben, mint az Egyesült Amerika vagy az Ázsiai Köztársaság. Az 'elfogadható civil veszteségekre' vonatkozó törvénycikkelyük nagy vihart kavart szerte a világon, de a Szövetség négy évtized óta makacsul hatályban tartja azt.

Új Afrika

Az erőszak és viszálykodás közt született Új Afrika az elkülönülésben találta meg egyesítő erejét. A kontinens a 21. század első három évtizedében is csak hanyatlott, ahogy azt tette régebben is, polgárháborúk, etnikai tisztogatások, elképzelhetetlen embertelenségek közepette. 2039-ben aztán néhány közép-afrikai ország nagy, közös vállalkozásba fogott a hírhedt gyémántkartellek ellen, hogy megszerezzék az azok által termelt jövedelmet hosszútávú nemzeti fejlesztések céljából.

A terv katonai és gazdasági vérfürdőt eredményezett. Az ENSZ intézkedéseket hozott a harcok megfékezésére, de tehetetlenebb volt, mint valaha, és nem ért el semmiféle eredményt. Ám a közép-afrikai nemzetek ligájához hamarosan újabb államok csatlakoztak, belefáradva a nyugati cégcsoportok élősködésébe, és hosszú évek elkeseredett küzdelmei után lassan felülkerekedtek a kartelleken, egyiken a másik után. Így a hatalmukba került jópár a világ legnagyobb és legfejlettebb gyémánt- és aranybányái közül, s ez egyesített területüket a világ legnagyobb gyémántszállítójává tette. És a harc ráébresztette őket még egy dologra: arra, hogy mire képesek együtt. Új Afrika magva így megszületett.

A kartellellenes háborúba bevont valamennyi nemzet, kivéve az Óceániai Nemzetközösséghez és a Közép-Keleti Szövetséghez tartozókat, egyre szorosabb együttműködésbe kezdett: példát véve Dél-Amerikáról, megbízható közös úthálózatot építettek, megkönnyítve a kereskedelmet és a kommunikációt, és lehetővé téve az élelem sokkal jobb elosztását. A következő harminc év alatt az Új Afrika felszámolta határai között az éhezést. Az országhatárokat az etnikai függetlenségi igényeknek megfelelően szabták át, és bevezették az állami finanszírozású általános egészségügyi ellátást, ami majdnem anyagi csődöt is okozott a még törékeny gazdasági rendszerben; a trópusi keményfa és az egzotikus gyümölcsök fenntartható termelése és kereskedelme ugyanakkor új exportlehetőségeket teremtett. Az újkeletű együttműködés most először tette lehetővé kontinensközi ármegállapodások megkötését. Ahogy a Forradalmi Államok, lassan az Új Afrika is rákényszerítette a világ többi részét, hogy minden áruért és szolgáltatásért méltó árat fizessen.

Ma az Új Afrika még mindig a gazdaságilag leggyengébb nagyhatalom, de gyorsan növekszik. Nagy, motivált állandó hadserege van, de a felszerelés gyenge, jórészt az USA által leselejtezett, illetve majd száz éves szovjet eszközökből áll. A csapatok nem túl könnyen mozdulnak a szállítóeszközeik gyakori hibái és a kontinens geográfiai tulajdonságai miatt, így gyakran a legtöbb, amit tehetnek, hogy végignézhetik az UFO-k landolását, és őrjárataikkal kordában tartják az orvvadászatot és a csempészetet.

Oroszország

Oroszországnak évtizedekbe telt a Szovjetunió bukása utáni talpraállás és a szovjet gazdasági rendszer által okozott károk helyreállítása. A 21. század első feléig nyílt seb volt a világ testén, ahogy hiába igyekezett elnyomni a folyamatos csecsen lázongást, hiába próbálkozott a reformokkal 70 évnyi állami elnyomás után, hiába próbálta visszanyerni régi szuperhatalmi helyzetét.

A dolgok akkor kezdtek jobbra fordulni, amikor Jevgenyij Karamazov, az akkori államfő 2047-ben teljes függetlenséget adott Csecsenföldnek. Míg az új Csecsen Köztársaságban újra fellángolt az erőszak az elkövetkező hatalmi harcban, Oroszország immár a saját problémáit igyekezett megoldani, sorsára - és persze a vérengzést megállítani igyekvő megújult ENSZ gondoskodására - hagyva a kis országot. A harcok csak hosszú idő múltán csendesedtek el, és Csecsenföldnek ekkor sem volt más lehetősége, mint visszatérni Oroszország anyácska szárnyai alá - igaz, most már elismert, független hatalomként.

Az orosz gazdaság felemelkedése - a közép-keleti olajtartalékok apadása által is megtámogatva - akkor indult meg, amikor új, a kemény orosz télnek ellenálló felszereléssel mind több szibériai olajmezőt sikerült kiaknázni. Új nukleáris erőművek is épültek, és Oroszország sokat áldozott arra, hogy ezek egyre kisebbek és biztonságosabbak legyenek, valamint, mindenek előtt, működésük fenntarthatóvá váljon. Ennek jegyében a dúsított uránium helyett tóriumot kezdtek használni bennük a nukleáris energia forrásaként, és 2004 és 2011 között az "energiaerősítőn", egy újfajta fissziós reaktoron alapuló prototípusok tesztelését kezdték meg Róma közelében. Kettő ezek közül képes volt felhasználni a leszerelt nukleáris fegyverekből és régi atomerőművek nukleáris hulladékából származó plutóniumot is.

Később, a csecsen függetlenség nyolcadik évében, Oroszország "nukleáris forradalma" újabb fordulópontjához érkezett a kimerült fűtőelemek utófeldolgozási eljárásának feltalálásával, amellyel az energiaerősítők hulladékának 90%-át nem sugárzó anyagokká tudták alakítani évszázadok helyett hetek alatt. Az oroszok gyakorlatilag máról holnapra megoldották a világ energiaválságát; a nukleáris fisszió biztonságossá és viszonylag tisztává vált, és a világ tóriumforrásai nagyjából 3000-ig elegendőek lesznek.

Mára sok ex-szovjet köztársaság újra csatlakozott Oroszországhoz - követve más nagyhatalommá egyesülő országok példáját -, égve a vágytól, hogy kihasználják az Oroszország fő exportcikkét képező áramtermelést és nukleáris technológiát. A nukleáris forradalom ma is folytatódik, a fúziós energia kereskedelmi forgalomba került, és a technológia továbbra is fokozatos fejlesztés alatt áll. Bár gazdasági helyzete még most is problémás, az ország évezredek óta nem volt ilyen jó állapotban - sem a kánok, sem a cárok, sem a szovjetek alatt. Katonai ereje kissé elavult, de jól képzett, fegyelmezett, professzionális, és nem kell tartania emberhiánytól sem.

Óceániai Nemzetközösség

A Nemzetközösség, a régi Brit Birodalom tagjaiból álló politikai tömörülés, a Második Hidegháborúban sokat veszített a befolyásából. Először Pakisztán vágta el hozzá fűződő kötelékeit és csatlakozott a Közép-Keleti Szövetséghez, majd az Egyesült Államok összeomlásával Nagy-Britannia és Kanada egyre inkább a saját gondjaikkal kezdtek törődni, és részvételük nullára csökkent. 2030-ra már csak névleg voltak tagok.

Kínának a hidegháború alatt egyre növekvő hatalma a katonai költségvetés bővítését hozta Indiában és Ausztáliában, a megnövekedett kiadásokat a két ország gazdasági ereje csak problémásan fedezte. 2035-ben India a kínai polgárháború csatatere lett. A harcedzett kínai kormánycsapatok kevés, de annál véresebb ütközetben könnyűszerrel legyőzték az indiai hadsereget, és a lázadók üldözése közben az ország nagy részét elfoglalták.

Ausztrália néhány dél-afrikai nemzetközösségi tagállammal együtt teljeskörű katonai intervencióval válaszolt az Indiát ért támadásra, és pár hétnyi brutális küzdelem után az ausztrál hadosztályoknak sikerült összekapcsolódniuk a kínai lázadókkal és az indiai egységek maradékával. 2036-ban együtt csaknem megsemmisítették a kormánycsapatokat még a megadás előtt.

Nagy árat fizettek a győzelemért. India meghódított részein kő kövön nem maradt, az országnak nem volt kormánya Új-Delhi lebombázása miatt, és éhínségek is kezdték pusztítani a populációt. Az indiaiak az ország értéktelenebb, határ menti részeit átengedték más államoknak, vagy függetlenséget adtak nekik. A megmaradt nemzetközösségi tagok belekezdtek India újjáépítésébe, bár többen félbehagyták a munkát, elhagyták a Nemzetközösséget, és csatlakoztak más növekvő szuperhatalmakhoz.

India újraélesztése egyesítette végül egy nagy állammá a Nemzetközösséget, amelynek országai kihasználták geográfiai helyzetüket az Indiai-óceán körül és a Csendes-óceán déli részén, hogy a vizeiken áthaladó hajók után stratégiai vámot szedjenek. A nemzetközösségi tagok közötti szállítás ugyanakkor vámmentes volt, és ez hamar dominanciát biztosított számukra a szabad piacon. Később, az afrikai gyémántkartellek bukásával, a Nemzetközösség hozzájutott néhány határain belül fekvő gazdátlan bányához, és ezeket teljes kapacitásukig ki is használta.

Mára a Nemzetközösséget legtöbbször "Óceániai Nemzetközösségként" vagy egyszerűen csak "Óceániaként" emlegetik. Megalapítása óta számos nem a Nemzetközösségbe tartozó országot is befogadott, például Madagaszkárt, Zimbabwét és Indonéziát, kiterjesztve hatalmát az óceániai vizekre. Bár nem vetekedhet gazdaságilag a gazdagabb szuperhatalmakkal, megtalálta a saját piaci szegmensét, és azt viszonylagos sikerrel virágoztatja.

Óceánia katonai erejének nagy részét az erős, fejlett haditengerészet teszi ki. Szárazföldi hadserege kicsiny a többi politikai tömörüléséhez képest, és csak védelmi célokat szolgál. Kiképzése és felszerelése közepes, de vészhelyzetben viszonylag gyorsan tud reagálni.

tech-fa bejegyzés

tech news_initial_political_situation
{
	type news
	name "_Political situation before the invasion"
	description "_news_initial_political_situation_txt"
	up_chapter news

	requires_AND { initialaaa }
	time 0
}

"A PHALANX és Bombay utóhatásai"

A PHALANX projekt ötlete 1955-ben született meg az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumában, válaszul az UFO-észlelések világszerte növekvő számára. Az idegen invázió lehetősége bogarat ültetett a politikusok fülébe, akik a Szovjetunió nukleáris ereje miatt már eddig is aggódtak. Az ellenséges idegen értelem létezése az univerzumban nagyon távoli lehetőségnek tűnt, és még inkább az, hogy az idegenek rátalálnának a Földre az űr végtelen ürességében - de vajon felvállalhatta-e az USA ezt a kockázatot?

A PHALANX-projekt indítványozói két évet töltöttek azzal, hogy támogató réteget építsenek ki a hatalom legfelsőbb szintjein. A program először 1957-ben kapott állami támogatást. Az év "fekete költségvetésének" egy jelentős darabját költötték el egy modern földalatti komplexum építésére a Nevada sivatagban, valahol a Nellis Légibázis területén. Ez a komplexum a PHALANX Csendes-óceáni Parancsnoksága volt. A bázist a létező legkorszerűbb felszereléssel látták el, és összegyűjtötték benne a világ legjobb koponyáit, hogy kitalálják, hogy küzdhetnének meg a legeredményesebben egy az USA ellen irányuló idegen támadással.

A projekt az első években sikert sikerre halmozott, kiemelkedő technológiákat és korábban nem látott dolgok működő prototípusait fejlesztve, és mindezt a civil szerződéses partnerek által kínált ár töredékéért. A program természetéből adódóan a PHALANX minden évben kemény költségvetési viták tárgya volt, de kutatás-fejlesztési eredmények még a legkeményfejűbb praktikusok szemében is okot szolgáltattak a támogatására.

De az élet ment tovább, miközben a PHALANX egy olyan dologra készülődött, amely sohasem történt meg. A vietnami háború a katonai kiadások hatalmas mértékű növekedését hozta, amelyből nem jutott a PHALANX-nak és hasonló projekteknek. A több pénzt könyörgő ismételt kérelmeket a vezérkar elutasította, az 1950-es években indult "hóbortos, nevetséges" programot még tovább futni is csak a kutatással kapcsolatos erőfeszítéseik miatt engedték. A kapott pénz csak arra volt elég - ha egyáltalán -, hogy a régi felszerelést karbantartsák és a laborokat működtessék belőle.

A PHALANX sohasem heverte ki a háborút. Sohasem kaptak annyi támogatást többé, mint az '50-es években: a dicsőséges időszak véget ért. Néhány új technológiát szállítottak még az Öbölháborúban, és történt egy kis felemelkedés a 21. század elején a szárnyaló amerikai katonai költségvetésnek köszönhetően, de a kreativitás e rövid fellángolásai után a projekt újra jelentéktelenségbe süllyedt.

A Második Hidegháború az utolsó életet is kiszívta belőle. A parancsnokok küszködtek, hogy életben tartsák annak ellenére, hogy annyi pénzt sem kaptak, amiből a gépeiket a levegőben tarthatták volna, de még a mesterséges pókselyem felfedezése sem menthette ki őket az USA összeomló gazdaságának romjai alól. Az ország csődje minden nem nélkülözhetetlen katonai programot elfojtott az országban, egyiket a másik után - a PHALANX végül 2027-ben került ki a költségvetési tételek közül, öt hónappal a hetvenedik születésnapja után. A legénységet elbocsátották, a bázist lebontották, az egyedülálló felszerelést raktárakba hordták. A projekt gyorsan a feledés homályába veszett.

2084. március 9-én egy idős embernek jutott újra eszébe, aki emlékezett arra, hogy valaha olvasott róla egy poros aktában.

A bombayi események borzalma és iszonyata megrázta a világot. Az, hogy létezik-e intelligens idegen élet az univerzumban, többé nem hit kérdése volt: nemhogy létezett, de a legrosszabb módon vette fel a kapcsolatot az emberiséggel. A bombayi mészárlás nagyobb és feltűnőbb volt annál, hogy a Föld kormányai titokban tarthatták volna. A füstölgő, véres utcákat mutató felvételek bejárták a világ televíziókészülékeit. Az idegenek nem hagytak más bizonyítékot maguk után a létezésükről: szorgalmasan összeszedték a halottaikat, és a technológiájuk minden elejtett töredékét összegyűjtötték, mielőtt távoztak. A pánik bozóttűzként terjedt a közvetítések nyomában, és a helyzet csak rosszabb lett, amikor a bonni, johannesburgi és bangkoki mészárlás is nyilvánosságra került. A világ, amely tudta, hogy meglátogatták, csak most kezdett ráébredni, hogy háborúban áll.

A világ vezetői őrült sebességgel keresték a megoldást. Az ENSZ több mint egy hétig folyamatosan ülésezett. Villámgyorsan készítették és vetették el az újabb és újabb terveket. A Föld teljességgel védtelen volt az idegen támadás ellen, katonailag és pszichológiai értelemben egyaránt. Senki sem készült fel egy ilyen esetre, hiszen az erről szóló ítéletnapi forgatókönyv egy volt azok közül, amelyek mellőzve, olvasatlanul porladtak valahol egy stratégiai tervezőiroda faliszekrényében. A világ válaszokat követelt, amiket senki sem tudott megadni. Az ENSZ csak néhány jelképes gesztust tudott tenni: a Biztonsági Tanács parancsára a NASA evakuálta mind a két nemzetközi űrállomást, valamint a holdi állandó kolóniát, és az összes tervezett marsi missziót törölték a naptárból. Ám mindenben, ami valójában számított, az ENSZ döntésképtelen volt. Egyes országok hatalmas orbitális védelmi rendszereket akartak építeni, mások amellett kardoskodtak, hogy az ENSZ engedélyezze a nukleáris rakéták alkalmazását az UFO-elfogáshoz. Megint másoknak még értelmetlenebb terveik voltak. A helyzet a napok múlásával egyre rosszabb lett - míg végül egy idős diplomatának eszébe jutott a PHALANX projekt.

Az ENSZ teljes hozzáférést kapott a projekt régi aktáihoz, és megdöbbenéssel nyálazták végig a régi haditerveket, tervrajzokat, felszerelést és képzési útmutatókat: a részletes forgatókönyvet egy idegen invázió esetére. Azonnal eldöntötték, hogy újraélesztik, felszerelik és bevetik a PHALANX-ot a Föld védelmében. Ehhez, mivel mindenki, aki valaha része volt a PHALANX-nak, már halott vagy harcra alkalmatlan volt, új legénységet toboroztak.

Egyhangú szavazással eldöntötték, hogy a programot titokban tartják, amennyire csak lehetséges, és csak a legmagasabb rangú politikusokat és katonai parancsnokokat avatták be. Az embereket ködösítéssel és édes hazugságokkal nyugtatták meg, míg a gondosan kiválogatott csapat a PHALANX feltámasztásán és harcképes állapotba hozásán fáradozott. A régi felszerelések helyét lenyomozták, és elővették őket az omladozó raktárakból; töredező papírú kézikönyveket poroltak le, fegyverkészleteket készítettek újra elő a használatra. A nyolc politikai erő titkos támogatásával a projektnek már megvolt a kellő anyagi ereje, fegyverzete és legénysége a háborúzáshoz.

Egyvalami hiányzott csak: egy vezető.